A mangbetu vallás tükröződik anyagi kultúrájukban. A "nagy uralkodók" anyagi javai között számos olyan tárgy volt, amelyet kizárólag az ő használatukra tartottak fenn, és amely az isteni hatalommal való kapcsolatukat szimbolizálta. Például a leopárdok bőre, farka, fogai és karmai szentek voltak, és kizárólag a király használatára voltak fenntartva; a nekire (füttyszó) és bangbwa (harci dob) kizárólag a király használta, hogy megvédje népét vagy javait, vagy hogy szerencsét hozzon. Úgy vélték, hogy a király az eső irányításának képességével is rendelkezik, amelyet nem a termés javítására használt, hanem arra, hogy engedélyezze a szabadtéri gyűléseket, és fegyverként szolgáljon a háborúban.

A XIX. században egy másik természetfeletti erő is belépett a mangbetu társadalomba, valószínűleg egy titkos társaság keretében, amely a gyarmatosítással szembeni mangbetu ellenállásra összpontosított, de talán még korábban, az 1850-es években. Kezdetben ez az erő, az ún. nebeli, úgy tűnik, hogy egy olyan bájital volt, amely képes volt az állatokat csapdába csalogatni és a félelmetes állatokat legyőzni. Később ellenségek legyőzésére használták. Végül a használata beépült egy titkos társaság, a nebeli nevű titkos társaság rituáléiba, amelynek célja a nagyobb közösség és annak kultúrája védelme volt. A huszadik század legtöbb mangbetu vezetője nebeli-tag volt, és a legtöbbjük a társaságot arra használta, hogymegerősítik uralmukat alattvalóik felett.

A huszadik század elején kezdődő belga gyarmatosítás drasztikusan megváltoztatta a mangbetu társadalmat. Általánosságban elmondható, hogy a belga uralmat a mangbetuk teljes együttműködés és a belga közigazgatási rendszerben való részvétel nélkül fogadták el. A mangbetuk és alattvalóik csak nagyon lassan fogadták el a kereszténységet, és kevés gyermeküket küldték európai iskolákba. A mangbetu készpénztermesztésalacsonyabb és fájdalmasabban kivont volt, mint a belga gyarmaton másutt. Amikor a közigazgatási és kereskedelmi központok körül városok alakultak ki, a mangbetu viszonylag kis számban vett részt. Ezzel szemben más csoportok, különösen a budu, hivatalnokok, szolgák, sofőrök, munkások, árusok és diákok lettek.

A Budu sikereinek (és a Mangbetu kudarcainak) egyik uralkodó magyarázata az, hogy a Budu-t a gyarmati kapcsolatfelvétel idején a Mangbetu támadás alatt állt, és így alkalmazkodott az európai kívánságokhoz, hogy megmentse magát. Ezzel szemben a Mangbetu, akik büszke hódítók voltak, dacból visszavonultak, és inkább a múlt dicsőségére emlékeztek, és a hatalomba való visszatérést tervezgették. Világos, hogy a Mangbetupresztízsük a rabszolgák elvesztésével, a portyázások megszűnésével, a leigázás szégyenével és más hasonló megaláztatásokkal szenvedett, de a gyarmati politika is megakadályozta a mangbetuk sikeresebb fejlődését. A nemzetségek vállalkozói tevékenységének tiltásával, a mangbetu udvar presztízsének csökkentésével, az öröklés szabályozásával és a "nagy uralkodók" hatalmának megerősítésével, hogy aa gyarmatosítók hatékonyan elnyomták a mangbetu kultúrát.