KIEGÉSZÍTÉS: EYE-noo

HELYSZÍN: Japán (Hokkaido)

NÉPESSÉG: 25,000

NYELV: Japán; Ainu (néhány jelenlegi beszélő)

HIT: Hagyományos panteista hiedelmek

1 - BEVEZETÉS

400 évvel ezelőttig az ainuk uralták Hokkaidót, Japán négy fő szigete közül a legészakibbat. Ma Japán kis kisebbségi csoportja. Vadászó és halászó nép, amelynek eredete máig vitatott. Valószínűleg Szibériából vagy a Csendes-óceán déli részéről érkeztek, és eredetileg különböző csoportokat alkottak. Évszázadokon át az ainuk kultúrája mellett, de attól eltérően fejlődött,Az elmúlt évszázadokban azonban (különösen az 1889-es hokkaidói volt őslakosok védelméről szóló törvény óta) a japán kormány modernizációs és integrációs politikájának hatálya alá kerültek. Az Egyesült Államok és sok más nemzet őslakos (bennszülött) népeihez hasonlóan az ainuk is nagyrészt asszimilálódtak (alkalmazkodtak az uralkodó kultúrához). És mint sok más ilyen csoport, az ainuk isa közelmúltban a kulturális megújulás jelei mutatkoztak.

A Hokkaidón, az ainuk őshazájában talált legrégebbi romok 20 000-30 000 évvel ezelőttről, a régi kőkorszakból származnak. A vasat körülbelül 2000 évvel ezelőtt hozták be Japán déli részéről vagy az ázsiai kontinensről, valószínűleg az ainukkal rokon ősök vagy csoportok. A VIII. és XIII. század között jelentek meg a Hokkaidón és az északi szárazföldön egyedülálló agyagedények. A készítői a következők voltak.Az ezt követő 300-400 évben alakult ki az a kultúra, amelyet ma egyedülállóan ainuként ismerünk.

2 - HELYSZÍN

Hokkaidó, Japán négy fő szigetének egyike, 32 247 négyzetmérföld (83 520 négyzetkilométer) - Japán egyötödét teszi ki. Hokkaidó kétszer akkora, mint Svájc. Kis számú ainu él Szahalin déli részén. Korábban az ainuk a déli Kuril-szigeteken, az Amur folyó alsó folyása mentén és Kamcsatkán, valamint az északkeleti régió északi részén is éltek.Honshu. Őseik egykor egész Japánban élhettek.

Hokkaidót gyönyörű partok veszik körül. A szigetnek sok hegye, tava és folyója van. Földje a huszadik századig sűrűn erdősült, ősi fákkal. Két nagy hegyvonulat, az északon fekvő Kitami és a délen fekvő Hidaka osztja Hokkaidót keleti és nyugati régióra. A délkeleti Hokkaidón található Saru-medence területe az ainu ősi kultúra egyik központja.

Egy 1807-es felmérés szerint a Hokkaidón és Szahalinon élő ainu népesség száma 23 797. Az elmúlt évszázadban egyre gyakoribbá váltak a vegyes házasságok az ainuk és a szárazföldi japánok között. 1986-ban a magukat ainuként azonosító emberek száma Hokkaidón 24 381 volt.

A XIX. század végén a japán kormány gyarmati hivatalt hozott létre Hokkaido gazdasági fejlődésének elősegítésére, és ösztönözte a Japán más részeiről érkező telepeseket. Egy hasonló kormányhivatal most is támogatja Hokkaido fejlődését. Földjük, megélhetésük és hagyományos kultúrájuk elvesztésével az ainuknak alkalmazkodniuk kellett a gyorsan iparosodó társadalomhoz.

3 - NYELV

Az ainut a paleoázsiai vagy a paleo-szibériai nyelvek csoportjába sorolják. Két dialektusa van. Az ainuknak nincs írott nyelvük. Az ainu beszéd átírására (írására) a japán fonetikus szótagkönyveket (szótagokat jelölő karakterek) vagy a római ábécét használják. Ma már kevesen beszélik az ainut elsődleges nyelvként.

Az ainu és a japán sok közös szó. Isten (férfi vagy női) a kamui ainu és kami japánul. A Chopstick(s) az. pasui ainu és hashi japánul. A szó sirokani (ezüst) és konkani (arany) az irodalmi ainu nyelvben megfelelnek a shirokane és kogane A két nyelv azonban nem kapcsolódik egymáshoz. Két jól ismert, ma is gyakran használt ainu szó a tisztelt ainu személyekre utal: ekasi (nagyapa vagy apa) és huci (nagymama vagy nagyasszony).

Az Ainu név egy közös főnévből származik. ainu, Egykor a kifejezést becsmérlőnek érezték, de ma már egyre több ainu használja pozitívan a nevet, büszkén vállalva etnikai identitásukat. Földjüket "Ainu Mosir"-nak - az emberek békés földjének - nevezik. A kifejezést ainu nenoan ainu jelentése "emberhez hasonló ember." A következő egy híres refrén a bagoly istenségről szóló versből:

sirokanipe ranran piskan
(ősz, ősz, ezüstcseppek, mindenfelé)

konkanipe ranran piskan
(ősz, ősz, aranycseppek, mindenfelé)

4 - FOLKLORE

A mitikus költészet szerint a világ akkor keletkezett, amikor az óceánban úszó olaj lángként felszállt és égbolt lett belőle. Ami megmaradt, az földdé változott. A föld fölött gőz gyűlt össze, és egy isten teremtődött. Az ég gőzéből egy másik isten jött létre, aki öt színű felhőn szállt alá. A két isten ezekből a felhőkből teremtette a tengert, a talajt, az ásványokat, a növényeket és az állatokat. A két istenházasságot kötött és számos istent hozott létre, köztük két ragyogó istent - a Napistent és a Holdistent -, akik a mennybe emelkedtek, hogy megvilágítsák a világ ködbe burkolózó sötét helyeit.

Okikurmi a Saru vidékéről származó félisteni hős, aki leszállt az égből, hogy segítsen az embereken. Az emberek gyönyörű földön éltek, de nem tudtak tüzet rakni, íjat és nyilat készíteni. Okikurmi megtanította őket tüzet rakni, vadászni, lazacot fogni, kölest ültetni, kölesbort főzni és imádni az isteneket. Megnősült és a faluban maradt, de végül visszatért az isteni földre.

Az ainu történelmi hősök közé tartozik Kosamainu és Samkusainu. Kosamainu, aki Hokkaido keleti részén élt, egy ainu lázadást vezetett a Hokkaido déli csücskében, Matsumae néven uralkodó szárazföldi japánok ellen. Tizenkét japán támaszpontból tízet elpusztított, de 1457-ben megölték. Samkusainu egy 1669-es felkelés során szervezte az ainukat a sziget déli felén, de két hónap utánMatsumae fegyveres erői elpusztították.

5 - HIT

Az ainu vallás panteista, sok istenben hisznek. A hagyományos hiedelem szerint a hegyek istene a hegyekben lakott, a víz istene pedig a folyóban. Az ainu vadászott, halászott és szerény mennyiségben gyűjtött, hogy ne zavarja ezeket az isteneket. Az állatok a túlvilágról érkezett látogatók voltak, akik ideiglenesen állati alakot öltöttek. A medve, a csíkos bagoly és a gyilkos bálna kapta aa legnagyobb tiszteletet, mint isteni megtestesülések.

Az otthonok legfontosabb istene a tűz női istene volt. Minden házban volt tűzrakóhely, ahol főztek, ettek és rituálékat tartottak. A fő áldozatok, amelyeket ennek és más isteneknek mutattak be, bor és inau, egy faragott gally vagy rúd, általában fűzfából, amelyhez még mindig hozzá van erősítve a forgács, és dekoratívan göndörödik. Magasabbak kerítésszerű sora. inau a főépület és a megemelt raktár között állt. E szent oltár előtt tartották a szabadtéri szertartásokat.

6 - FONTOSABB ÜNNEPEK

A szellemküldő fesztivál, az úgynevezett i-omante, akár medvére, akár csíkos bagolyra, a legfontosabb ainu ünnep volt. I-omante, a medve, öt-tíz évente egyszer tartották. Egy medvebocs háromnapos, imákkal, tánccal és énekkel kísért tisztelete után a medvét nyílvesszőkkel lelőtték. A fejet feldíszítették és az oltárra helyezték, a húst pedig a falu közösségének tagjai fogyasztották el. A szellem, miközben meglátogatta ezt avilág, átmenetileg medve alakot öltött; a medvés rituálé kiszabadította a szellemet a formából, hogy visszatérhessen a másik birodalomba. Hasonló ünnepeket tartanak számos északi népnél.

7 - AZ ÁTMENET RÍTUSAI

A felnőttkorra való felkészülés során a fiúk hagyományosan vadászni, faragni és szerszámokat, például nyilakat készíteni tanultak; a lányok szövést, varrást és hímzést. Tizenéves korukban a lányokat egy képzett idősebb nő tetoválta a szájuk köré; régen az alkarjukra is tetováltak. 1871-ben a japán kormány betiltotta a tetoválást.

Egy fiatalembertől kapott ajándék, egy faragott fába szerelt kés jelezte a férfi ügyességét és szerelmét. Egy fiatal nő hímzéssel való ajándékozása hasonlóképpen jelezte a nő ügyességét és azt, hogy hajlandó elfogadni a férfi ajánlatát. Egyes esetekben a fiatalember meglátogatta a feleségül kívánt nő családját, segített az apjának a vadászatban, faragásban stb. Amikor a férfi becsületes, ügyes munkásnak bizonyult, aapja jóváhagyta a házasságot.

A halálesetet a rokonok és a szomszédok gyászolták. Mindenki hímzett ruhát viselt; a férfiak szertartásos kardot, a nők pedig gyöngyös nyakláncot viseltek. A temetéseken imádkoztak a tűz istenségéhez és verses siratóverseket mondtak, amelyekben azt kívánták, hogy a túlvilágra való utazás zökkenőmentes legyen. A halottal együtt eltemetendő tárgyakat először összetörték vagy megrepesztették, hogy a szellemek kiszabaduljanak és együtt utazzanak.Néha a temetést a lakás elégetése követte. A természetellenes haláleset temetése magában foglalhatta az istenek elleni tirádát (dühöngő beszédet).

8 - KAPCSOLATOK

Hivatalos üdvözlés, irankarapte, ami angolul a "how are you"-nak felel meg, szó szerint azt jelenti: "hadd érintsem meg lágyan a szívedet".

Azt mondják, hogy az ainuk mindig megosztották az ételt és az italt a szomszédokkal, még egy csésze bort is. A házigazda és a vendégek a tűzrakóhely körül ültek le. A házigazda ezután a szertartásos pálcikáját belemártotta a csésze borba, néhány cseppet a tűzrakóhelyre locsolt, hálát adva a tűz istenének (a tűz istennőjének), majd megosztotta a bort a vendégekkel. Az első lazacot minden évben kora ősszel fogták ki.egy különleges tárgy volt, amelyet meg lehetett osztani a szomszédokkal.

Ukocaranke (kölcsönös vitatkozás) volt a szokás, amely szerint a vitás kérdéseket harc helyett vitával oldották meg. A vitapartnerek órákon vagy akár napokon át ültek és vitatkoztak, amíg az egyik fél vereséget szenvedett, és beleegyezett, hogy a másik kártérítést kapjon. A falvak közötti viták rendezésére szónoki (szónoki) képességekkel és kitartással rendelkező képviselőket választottak.

9 - ÉLETKÖRÜLMÉNYEK

Korábban egy ainu ház rudakból és nádból készült. Jól szigetelt volt, és a fő helyiség közepén tűzrakóhely volt. A gerinc mindkét vége alatt egy-egy nyílás lehetővé tette a füst távozását. Három-húsz ilyen ház alkotott egy faluközösséget, az úgynevezett kotan. A házakat elég közel építették egymáshoz ahhoz, hogy vészhelyzetben egy hang is elérje őket, és elég távol egymástól ahhoz, hogy a tűz ne terjedjen tovább. A kotan általában a vizek mellett helyezkedett el, hogy kényelmesen lehessen halászni, de az erdőben is, hogy biztonságban maradjon az árvizektől és közel a gyűjtőhelyekhez. Ha szükséges volt, a kotan jobb megélhetést keresve egyik helyről a másikra költözött.

10 - CSALÁDI ÉLET

A nők a szövés és hímzés mellett gazdálkodtak, vadon termő növényeket gyűjtöttek, a gabonát pörkölték és gondozták a csecsemőket. A férfiak vadásztak, halásztak és faragtak. Egyes beszámolók szerint a házaspárok külön házban éltek, más beszámolók szerint a férj szüleinél laktak. A közelmúltig a férfiak és a nők eltérő módon követték a származást. A férfiak különböző állati címereken keresztül követték a származást.(például egy gyilkos bálna jelvénye) és a nők az örökletes tisztasági övek és alkar-tetoválások révén. Az öröklés magában foglalhatja egy bárd (férfi vagy nő), egy bába vagy egy sámán művészetét. A bába és sámánasszony Aoki Aiko (1914-) a család női vonalának ötödik generációs utódjaként örökölte művészetét.

A kutyák kedvelt állatok voltak. Egy epikus költemény egyik jelenetében, amely egy isteni ifjú e világra való leszállását írja le, egy kutyát említenek, amely a kölesszemeket őrzi. A kutyákat a vadászatban is használták.

11 - RUHÁZAT

Az ainu hagyományos köntöst a belső szilfakéreg szövött rostjaiból készítették. A szárazföldi japán kimonóhoz hasonló formájú szövött szíjjal viselték. A férfi köntös vádlihosszú volt. Télen rövid ujjatlan szarvas- vagy más állatszőrből készült kabátot is viseltek. A női köntös bokáig ért, és egy hosszú, elöl nem nyíló alsóing fölött viselték. A köntösöket kézzel hordták...A Saru vidékére jellemző volt a hegyes szél az elülső szárnyak hegyénél.

A hagyományos ainu viseletet még mindig különleges alkalmakkor viselik, a mindennapi életben azonban az ainuk a többi japán néphez hasonló, nemzetközi stílusú ruházatot hordanak.

12 - ÉTELEK

Az ainuk hagyományos fő tápláléka a lazac és a szarvashús volt, emellett az otthon termesztett köles és az erdőben gyűjtött gyógynövények és gyökerek. A kölest a század elején nagyrészt felváltotta a rizs. A friss lazacot feldarabolták és levesbe főzték. A rizskása, az úgynevezett ciporosayo úgy állították elő, hogy lazac ikrát (tojást) adtak főtt gabonához.

Más hideg régiókhoz hasonlóan az ainu gyerekek is szívesen készítettek juhar jégcukorkát. Egy március végi vagy április eleji estén, amikor hideg éjszaka várható volt, vágásokat ejtettek egy nagy cukorjuhar kérgén, és üreges sóska szárakat helyeztek a fa gyökeréhez, hogy összegyűjtsék a csöpögő szirupot. Reggel a sóska hengereket fagyott fehér sziruppal telerakva találták.

13 - FELADATOK

A gyermekeket hagyományosan otthon tanították. A nagyszülők verseket és meséket szavaltak, míg a szülők gyakorlati készségeket és kézművességet tanítottak. A XIX. század végétől kezdve az ainukat japán iskolákban tanították. Sokan eltitkolták ainu származásukat.

14 - KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG

Az ainuk hatalmas mennyiségű szóbeli hagyományt adtak át. A főbb kategóriák a következők yukar és oina (hosszabb és rövidebb epikus költemények az ainu irodalomban), uwepekere és upasikma (régi mesék és önéletrajzi történetek, mindkettő prózában), altatódalok és táncdalok. Yukar általában a hősi költészetre utal, amelyet főként férfiak énekelnek, és amely félistenekkel és emberekkel foglalkozik. oina, vagy kamui yukar, rövidebb eposzok, amelyeket főként nők énekeltek az istenekről. A dél-középső Hokkaidón található Saru régió különösen sok bárd és mesemondó hazájaként ismert.

Yukar a tűz mellett mesélték el a férfiakból, nőkből és gyerekekből álló vegyes társaságnak. A férfiak néha hasra feküdtek, és a hasukon ütötték az ütemet. A jukar a darabtól függően egész éjjel, vagy akár több éjszakán át tartott. Voltak fesztiváldalok, csoportos táncdalok és taposó táncok is.

A legismertebb ainu hangszer a mukkuri, Más hangszerek közé tartoztak a tekercselt kéregből készült kürtök, szalmafuvolák, bőrdobok, öthúros citerák és egyfajta lant.

15 - FOGLALKOZTATÁS

A tizenkilencedik század közepe óta a vadászat, halászat, vadnövénygyűjtés és kölestermesztés hagyományos önellátó tevékenységeket felváltotta a rizs és a szárazföldi növények termesztése, valamint a kereskedelmi célú halászat. Hokkaidón egyéb tevékenységek közé tartozik a tejtermelés, az erdőgazdálkodás, a bányászat, az élelmiszer-feldolgozás, a fafeldolgozás, a cellulóz- és a papíripar. Az ainuk mindezekhez a tevékenységekhez hozzájárulnak.

16 - SPORT

A hagyományos gyermek sportok közé tartozott az úszás és a kenuzás. A huszadik század elején volt egy gyermekjáték, az úgynevezett seipirakka (Egy nagy szörfkagyló héján lyukat fúrtak, és egy vastag kötelet vezettek át rajta. A gyerekek egyenként két kagylót viseltek, a kötelet az első két lábujjuk közé tették, és ezeken sétáltak vagy futottak. A kagylók kattogó hangot adtak ki, mint a patkók. Egy másik őslakos ainu játék a játékkészítés volt. pattari A pattari a patakban volt, amikor tavasszal a hó felolvadt. A pattari a patak vizével töltött, üreges sóska szárakból készült. A víz felgyülemlésével a szár egyik vége a súly alatt a földre esett. A visszapattanáskor a másik vége puffanva csapódott a földbe. A felnőttek igazi pattarival verték a kölesszemeket.

17 - REKREÁCIÓ

Lásd a "Japán" című cikket ebben a fejezetben.

18 - KÉZMŰVESSÉG ÉS HOBBI

A szövés, a hímzés és a faragás a népművészet legfontosabb formái közé tartoznak. A hagyományos ainu szövés egyes fajtái egykor szinte elveszettnek tűntek, de az 1970-es évek körül újraéledtek. Chikap Mieko, a második generációs hivatásos hímző, eredeti hímzéseit a hagyományos művészet alapjaira építi. A faragott tálcák és medvék értékes turisztikai tárgyak.

A számos hagyományos tárgy között megtalálható a mérgezett nyílvessző, a felügyelet nélküli csapda nyílvessző, a nyúlcsapda, a halcsapda, a szertartási kard, a hegyi kés, a kenu, a szőtt zsák és a szövőszék. Az 1960-as évek elején Kayano Shigeru elkezdett magánúton számos ilyen eredeti tárgyat gyűjteni a falujában és környékén, a Saru régióban, amikor rájött, hogy minden, ami az ainu kulturális örökségből megmaradt, szétszóródott a falvak között.Gyűjteményéből alakult ki a Biratori város Nibutani Ainu Kulturális Múzeum és a Kayano Shigeru Ainu Emlékmúzeum. Ugyancsak híres az 1984-ben a Csendes-óceán délkeleti részén, Hokkaidón található Shiraoi-ban 1984-ben létrehozott Ainu Múzeum.

19 - SZOCIÁLIS PROBLÉMÁK

Az 1899-es ainu törvény, amely az ainukat "volt őslakosoknak" minősítette, az 1990-es években is érvényben maradt. 1994 óta Kayano Shigeru, mint a Nemzeti Parlament ainu képviselője, vezető szerepet vállalt a törvény eltörléséért folytatott küzdelemben. Jelenleg egy új ainu törvény kidolgozásán dolgoznak.

A közelmúltban Kayano szülőföldjén, a Biratori városában található Nibutani faluban egy gát építése jól példázza Hokkaidó erőszakos fejlesztését az ainuk polgári jogainak rovására. A Kayano Shigeru és mások által vezetett ellenállás ellenére az építkezés folytatódott. 1996 elején a falut víz alá temették. A hokkaidói földek használatáról tartott megbeszélésen Kayano kijelentette, hogy elfogadja a Nibutani falugátépítési tervét, ha a Nibutani Ainuknak csak a lazachalászat jogát adják vissza, cserébe otthonaik és földjeik elpusztításáért. Kérését figyelmen kívül hagyták.

20 - BIBLIOGRÁFIA

Japán enciklopédiája. New York: Kodansha, 1983.

Japán: Egy illusztrált enciklopédia. Kodansha, 1993.

Kayano, Shigeru. Földünk erdő volt: Egy ainu emlékirat (ford. Kyoko Selden és Lili Selden). Boulder, Colo.: Westview Press, 1994.

Munro, Neil Gordon. Ainu hitvallás és kultusz. New York: K. Paul International, Columbia University Press, 1995.

Philippi, Donald L. Istenek énekei, emberek énekei: Az ainuk epikus hagyománya. Princeton, N.J.: Princeton University Press, 1979.

WEBOLDALOK

Japán Nagykövetsége, Washington, D.C. [Online] Elérhető //www.embjapan.org/ , 1998.

Microsoft. Encarta Online. [Online] Elérhető //encarta.msn.com/introedition , 1998.

Microsoft. Expedia.com . [Online] Elérhető //www.expedia.msn.com/wg/places/Japan/HSFS.htm , 1998.